Köszönet
KÖSZÖNET KÓRHÁZUNKNAK
Ezúton engedjék meg, hogy magam és a család nevében köszönetet mondjak a kórház valamennyi dolgozójának, empatikus, hozzáértő és mindig segítőkész munkájáért,
amit az évek során édesapám egészségi állapotának javítása érdekében megtettek, különös tekintettel köszönjük a munkáját:
centrumvezető főorvosnak Dr. Tajti Balázsnak és az osztályon dolgozó valamennyi orvosnak, nővérnek, ápoló személyzetnek,
Dr. Szilágyi Attila János kardiológusnak,
Dr. Bora László főorvosnak és az osztályán dolgozó valamennyi szakdolgozónak,
a Sürgősségi Betegellátó osztály és a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának!
Tisztelettel és köszönettel,
Dr. Sz.U.M.
MARKHOT FERENC OKTATÓKÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET NEUROLÓGIA ÉS STROKE OSZTÁLY részére
DR. OROSZ KRISZTINA FŐIGAZGATÓ-HELYETTES ÉS DR. MASZÁROVICS ZOLTÁN ORVOS IGAZGATÓ ÚTJÁN
Tisztelt Főigazgató-helyettes Asszony, Orvos Igazgató Úr!
Mindenek előtt hálás köszönetemet szeretném kifejezni a Sürgősségi Betegellátó Osztály valamennyi dolgozójának, különös köszönettel Dr. Gyulai Katalin doktornőnek, valamint a Neurológia és Stroke Osztály szintén valamennyi dolgozójának, különös köszönettel Dr. Jada Suhail főorvos úrnak azért a munkáért, amelynek köszönhetően már jó általános állapotban hagyhattam el a kórházukat.
2024. július 08.-án az éjszakai órákban – rosszullétemet követően – a Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára kerültem Stroke gyanújával, ahol már a betegfelvétel alkalmával soron kívüli és rendkívül szakszerű elbánásban volt részem. Az ügyeletet ellátó Dr. Gyulai Katalin doktornő és kollégái gyorsan és pontosan vettek kezelésbe, minden állapotfelmérés és vizsgálat gördülékenyen és precízen zajlott, ennek eredményeként, és CT vizsgálatot követően kerültem nagyon rövid időn belül Dr. Jada Suhail főorvos úr elé.
Dr. Jada Suhail főorvos úr tájékoztatott a vizsgálatok eredményéről és elmagyarázta a gyógykezelést, amelyet alkalmazni fognak, ettől kezdődően szintén nagyon gyorsan és gördülékenyen ment minden. A hajnali órákban a kezelések helyszínéről áthelyeztek a Neurológia és Stroke Osztály megfigyelő kórtermébe, ahol nemsokára a nappali műszak indult. Az első benyomásom a rendkívüli tisztaság, a nővérek összeszokottsága és a pontosan rendezett, folyamatos munkavégzés volt, amely nem változott az ott töltött napok során sem, majd áthelyeztek egy másik kórterembe.
Az új kórteremben ugyanaz a tisztaság, rend és nyugalom fogadott, mint az előzőben, a főorvos úr és minden nővér, valamint azok a dolgozók, akik ebben az időben a vizsgálatokra vittek/kísértek valamennyien dicséretet és köszönetet érdemelnek azért a munkáért, amelyet – a rendkívül meleg időjárás és terheltség ellenére – végeztek külön nevek említése nélkül, hiszen ilyen összetartó és összeszokott csapatot csak együtt érdemes említeni, nagyon hálás vagyok érte.
Szeretném Önökön keresztül is megköszönni munkájukat, amelyet az egészségügy napjainkban ismert, nem könnyű helyzetében még inkább meg kell becsülnünk. Kívánom, hogy az Önök által vezetett intézményben a sok hasonlóan elkötelezett munkatárs együttműködésével minél sikeresebbek legyenek a gyógyításban.
Kívánok ehhez jó erőt, egészséget, munkájukhoz sikereket, és minél több elégedett, gyógyult beteget.
Kérem szíveskedjenek tolmácsolni köszönetemet az Orvosoknak és Munkatársaiknak a magas szintű gyógyító, ápoló és segítő munkáért, a figyelmességért, valamint azért a jól szervezett és gördülékeny szakmai munkáért, amelyet a recepciótól az egyes vizsgálatokon át a felkészült orvosi tevékenységért mindenhol tapasztaltam.
HÁLÁS KÖSZÖNETTEL ÉS TISZTELETTEL: K.K.
Tisztelt Igazgatóság!
Köszönetemet nyilvánítom az édesanyám gondozásában részt vevő egri krónikus belgyógyászati osztály minden dolgozójának áldozatkész munkájáért.
Köszönetemet nyilvánítom az édesanyám gondozásában részt vevő mezőkövesdi krónikus belgyógyászati osztály minden dolgozójának áldozatkész munkájáért.
Köszönetemet nyilvánítom az édesanyám segítségnyújtásában részt vevő egri mentőállomás minden dolgozójának áldozatkész munkájáért, háromszori segítségnyújtásért.
Tisztelettel: C. Sándor
hozzátartozó
Köszönettel és hálával megköszönöm dr. Tóth Eszter Viktória sebésznek az egészséges gyógyulásom.
Kedves, kisugárzó gondoskodásával nagyban hozzájárult a gyors gyógyulásomhoz.
Tisztelt 3. Belosztály!
10 napig gyógyított a legjobb orvos Dr. Sárközi Dániel!
Nagytudású, intelligens, humoros, türelmes. Napi vizitei + gyógyszerként hatottak rám. Szuper ötlet az ágy melletti vizit. Orvoslás folyik, nem adminisztrálás.
Orvos-beteg közötti kapcsolata példaértékű. A beteg mögött az embert is látja. Ezen az osztályon feltűnő, ahogy szeretik az idős betegeket.
Persze egy jó doki mellé kell egy jó nővércsapat is! Ezen az osztályon ez is meg van.
Ember feletti munkát végeznek nap mint nap. Ennek ellenére én úgy éreztem, rám figyeltek, törődtek velem, kedvesek voltak még az utolsó pillanatban is, amit nagyon szépen köszönök!
Sárközi doktort a Jóisten kísérje útján, találja meg számításait munkájában, legyen egészséges és boldog, hogy sok beteg részesülhessen még munkájából.
Tiszta szívből jövő örök hálával tartozom neki és a 3. Belosztály nővéreinek!
Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Üdvözlettel: Nagy-György Jánosné
Az egri Kórház Sebészeti Osztályának!
Köszönet, és hála minden orvosnak, nővérnek, és minden dolgozónak, akik hozzásegítettek a kedvességükkel, szakmai hozzáértésükkel a gyógyulásomhoz!
Minden jót kívánva: K. Györgyné
Tisztelt Igazgató úr!
Szeretném megkõszõnni a Sebészeti osztálynak és a mūtõs teamnek a munkáját. Március végén műtéten estem ár és nagyon kedvesek figyelmesek voltak velem mint beteggel.
Hálásan kõszõnõm az áldozatos munkájukat amit a betegekért tesznek. Tisztelettel: Sz. Sándorné Eger
Tisztelt Dr. Vácity József kórházigazgató úr!
Februárban a gyermekem orrmandula műtéten esett át az Önök intézményèben.
Én egy Borsod megyei egészségügyi dolgozó,jelen esetben egy 4 éves kislány apukájakènt írok Önnek, a mèrhetetlen hálámat szeretném kifejezni, amit ott tapasztalt a gyermekem, és jómagam, az páratlan a XXI. századi magyar állami egészségügyi ellátórendszerben.
A fül-orr-gègèszeti osztály dolgozói,ápolói maximális odafigyeléssel voltak a gyermekem felé,minden bent töltött percèt könnyebbè, vidámabbá tettèk. Az,hogy a műtőben az aneszteziológiai szakasszisztens, a műtős fiú, az aneszteziológus, mindenki azt helyezte előtérbe ( természetesen a szakmai megfelelésen kívül), hogy a betegnek minél komfortosabb, illetve kevésbé lelkileg megterhelő legyen, le a kalappal. A mai napig jó kedvűen emlegeti a kislányom, hogy milyen jó volt Egerben feküdni a kórházban,ez szerintem mindent elmond az ott eltöltött időről. Nem utolsósorban a kezelőorvosunk, Dr. Lakatos Gábor felé tartozunk még örök hálával, szakmailag és empátiából is csillagos ötös.
Jó lehet ilyen munkakörenyezetben dolgozni, csak azt tudom a borsodi kollégák, emberek felé tolmácsolni, hogy van remény.
Köszönettel, egy mérhetetlenül elégedett apuka,és családja.
Tisztelt Traumatológiai Osztály!
Tisztelt Dr. Turchányi Béla Főorvos Úr!
Köszönetemet nyilvánítom édesanyám műtéti beavatkozásánál nyújtott segítségükért és közreműködésükért.
Édesanyám neve Czicza Sándorné, 2024.01.12. napján volt a műtét.
Tisztelettel;
Czicza Sándor
Fia/hozzátartozója
Tisztelt Igazgató Úr!
Kérem engedje meg, hogy az Ön által vezetett kórház Traumatológiai Osztályának köszönetemet fejezzem ki odaadó, áldozatos munkájáért.
Sajnos orsócsont törést szenvedtem mely következtében műtétre volt szükség így személyesen tapasztaltam meg az ott folyó munkát
csodálva a kollektíva fizikai és lelki erejét.
Dr. Turchányi Béla Főorvos Úr és az osztály valamennyi dolgozója derűt sugárzó arccal, pozitív személyiséggel fogadják a betegeket
és ez a hozzáállás minden nap, minden órában érezhető.
Mindig van idejük - a megfeszített munka mellett - a betegek tájékoztatására, tanácsadásra.
Mind e mellett precíz, pontos, magas színvonalú munka folyik az osztályon, fáradtságukat a 12 órás munkaidő végén sem érzik a betegek.
Külön köszönetem szeretném kifejezni Sütő Zsolt Hunor doktor Úrnak, aki magas szakmai ismerettel, szívvel - lélekkel műtötte meg a kezemet
és emberséggel biztatott, jó tanácsokkal látott el.
Neki köszönhetem, hogy ma már jobb kézzel írom ezt a levelet!
Mindig hálával gondolok rá!
Kérem tolmácsolja nagyrabecsülésemet és köszönetemet az osztály minden dolgozója számára!
Munkájukhoz kívánok jó egészséget, kitartás!
Tisztelettel és köszönettel: Földi Györgyné
Erdőkövesd, 2024.02.15.
Tisztelt Főigazgató Úr!
Lipták István vagyok, szirmabesenyői lakos. 2021 szeptemberében műtöttek Miskolcon, jobb kezem középső újját.
Ezt követően többször műtötték az újjamat, sajnos kevés sikerrel.
Egy ismerősük ajánlotta Dr. Tóth Eszter Viktória adjunktus nőt, akinek szaktudásával, munkájával meg voltam elégedve.
2023 őszén fogadott adjunktus nő, lelkiismeretesen megvizsgált, utánna járt felmerülő problémámnak.
2024 Jan. 26.-án megműtött, panaszaim megszüntek.
Ezúton szeretném ismét MEGKÖSZÖNNI az adjunktus nő és a kórház lelkiismeretes munkáját!
Tisztelettel:
Lipták István
szirmabesenyői lakos
Dr. Vácity József Főigazgató Úr részére
Tisztelt Főigazgató Úr!
Az utóbbi időben nagyon sok esetben negatív véleményt halottam az Ön által vezetett kórházról.
Én azonban a köszönetemet szeretném kifejezni az elmúlt egy évben tapasztaltak alapján.
Kisfiunkat 2022. augusztusában az ortopédiai osztályon operálta dr. Ádám Gábor doktor Úr, aki alaposan és lelkiismeretesen elmondta, hogy mi fog történni a gyermekünkkel lábműtétje során. Majd a műtétet követően, folyamatosan ellenőrizte, - a szabadságának ideje alatt is telefonon megkérdezte, - hogy hogy van a gyermekünk. Többször kontrollvizsgálatokra is visszahívta, mindent ellenőrizve, nyomon kísérte, amíg teljesen meg nem gyógyult. A műtét óta a folyamatos lábfájdalma megszűnt és elmondhatjuk, hogy teljes értékű életét élhet. Nagy köszönettel tartozunk dr. Ádám Gábornak és mi azóta, ha bárki ortopédiai problémát emleget, nagyon szívesen ajánljuk a doktor urat, hogy keressék bizalommal.
Ebben az évben 2023. augusztusában egy szerencsétlen kerékpárral történő baleset következtében sürgős műtéten esett át a gyermekünk, mely során az éjszaka folyamán a lépét nagy részben elkellett távolítani. Köszönetünket szeretnénk kifejezni a sürgősségi osztályon akkor ügyeletben dolgozó dr. Sütő Zsolt Hunor doktor Úrnak, aki alaposan kivizsgálva a gyermekünket, rövid időn belül sebészeket hívott a leletek megérkezése után és azt követően folyamatosan tájékoztatott bennünket, hogy mi fog történni.
A sebészetről akkor dr. Janohin Jurij és dr. Krasznyánik Vladiszlav doktor Urak jöttek le és részletesen elmondták, hogy milyen beavatkozás fog történni a műtét alatt és minden kérdésünkre választ kaptunk.
Az operáció nagyon jól sikerült, - igaz a fiunk élete végig a nyomát viselni fogja, de ami a legfontosabb, hogy - a gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően már teljesen meggyógyult és az iskolát ugyan később, mint az osztálytársai, de elkezdhette.
Hálával tartozunk az elmúlt évben és most augusztusban kollégái (beosztottjai) lelkiismeretes munkájának, odafigyelésének és szakszerű ellátásának.
További sok sikert és sok ilyen kollégát kívánunk Önnek.
K. Beatrix
K. József
3396- Kerecsend
2023. október 2.
Tisztelt Dr. Vácity József Főigazgató Úr!
Szeretnénk kifejezni hatalmas köszönetünket Dr. Bora László Osztályvezető Főorvos Úrnak és tisztelt Munkatársainak - külön névileg is megemlítve a végtelenül kedves és segítőkész Farkas Anita Úrhölgyet -.
Továbbá nagyszerű segítségnyújtásáért a tisztelt Medvéné Úrhölgynek is szeretnénk köszönetet mondani, bár Ő említette, hogy nem ehhez az Osztályhoz tartozik.
Dr. Bora László Főorvos Úr személyében egy kiváló Embert volt szerencsénk megismerni, Aki maximális hozzáértéssel foglalkozott velünk.
Szakmai sokoldalúsága, professzionalizmusa teljességgel megkérdőjelezhetetlen.
Kivételes személyiségével olyan nyugodt, biztonságos légkört tud teremteni, ahol a páciens jól érzi magát és tudja, hogy a legjobb kezekben van.
Emberközpontú hozzáállásával nagyon segítőkészen és precízen, nagy gondossággal tájékoztatott bennünket és segített nekünk.
Magas színvonalon végzett munkája igazi Kinccsé teszi Őt az orvoslás területén.
Dr. Bora László Főorvos Úrra mindig hálás szívvel gondolunk a kedves Munkatársaival együtt.
Édesanyámmal együtt a legjobbakat és további szakmai sikereket kívánunk kedves Mindannyiuknak!
Tisztelettel,
Medveczky Anna és Medveczky Annamária
Füzesabony
Tisztelt Dr. Vácity József Főigazgató Úr!
Tisztelt Dr. Turchányi Béla Mátrix Vezető Főorvos Úr!
Szeretném kifejezni óriási köszönetemet Dr. Mata Sándor Úrnak és kedves Munkatársainak:
Kovács Józsefné Úrhölgynek,
Érsek Éva szakápoló Úrhölgynek
és a 2022. október 10.-én hétfőn éjszaka röntgent végző (szőke, rövid hajú szemüveges) Úrhölgynek - Aki annyira szerény volt, mindamellett hihetetlenül kedves és nagytudású, hogy sehogyan sem tudtam meg a nevét sajnos, amikor említettem, hogy kiváló munkájáért Neki is szeretnék köszönetet mondani-.
A balesetem éjszakáján -amikor is neki estem a faajtónak a sötétben - mivel előtte pihenőnap nélkül huzamos ideig dolgoztam, tanultam Édesanyám ápolása mellett - eltört a bal csuklóm.
Dr. Mata Sándor kedves Doktor Úrhoz kerültem, Aki csodálatra méltó szakértelmével, szakmai profizmusával, humánus hozzáállásával segített rajtam.
Olyan tökéletesen és alaposan helyre tette a törött csuklómat, hogy műtét nélkül nagyon szépen, maradéktalanul meggyógyult.
Bízom benne, hogy szép karrier vár rá a gyógyítás nemes tudománya terén.
Mindig hálás szívvel gondolok a tisztelt Mata Sándor Doktor Úrra és kiváló Munkatársaira.
A legjobbakat és további szakmai sikereket kívánok kedves Mindannyiuknak!
Tisztelettel,
Medveczky Annamária
Füzesabony
Tisztelt dr Vacity főigazgató Úr !
A Markhot Ferenc kórház Hematológiai osztályán részesülök kezelésben dr. Ilonczai főorvos Úr és dr. Tajti Balázs adjunktus Úr betegeként.
Szeretném köszönetemet és elismerésemet kifejezni humánus munkájuk, igyekezetük és a gyógyulásomért tett fáradozásukért.
Sokat jelent ez nekem az egészségemért tett küzdelemben.
Elismerésemet fejezem ki az osztály ápolói személyzetének is, akik szintén nagyon készségesek és megértőek.
Tisztelet és köszönet dr Tajti Balázs adjunktus Úr igyekezetéért és fáradozásáért.
Révész Gyula Tamás
Eger
Dr. Vácity József főigazgató úr részére!
Tisztelt Cím!
2023. május 26-án a kora esti órákban az egyik diákunk térde kifordult játék közben a nagyvisnyói Boróka Táborban.
A gyermeket az egri kórház sürgősségi osztályára szállították a bélapátfalvai mentők, nekik is végtelenül hálásak vagyunk,
de az Önök kollégái olyan korrekten és gyorsan látták el a gyermeket, ami ma már nagyon ritka.
Ezért is tartom fontosnak a visszajelzést, a pozitív motivációt. Az ellátó traumatológus egy fiatal rezidens volt, aki alaposan, körültekintően dolgozott, a gyermeket nyugtatta, vele őszintén, megnyugtatóan beszélt.
Valószínű, hogy műszakváltás körül érkezhettünk, egy Timi nevű hölgyre (50 év körüli) és később Vivi azt hiszem foglalkozott velünk.
Gyorsan, minden vizsgálaton túl estünk, annak ellenére, hogy mások is voltak az osztályon.
Le a kalappal a kollégái előtt, nagyon hálásak vagyunk a gyermek szüleivel együtt, akik a vizsgálatok, az ellátás végére érkeztek meg, hiszen 2 órás út várt rájuk a kórházig.
Köszönettel gondolunk az egri sürgősségi osztály dolgozóira.
Tisztelettel: Szöllősiné Ági (Szolnok - kísérő pedagógus)
Tisztelt Dr. Turchányi Béla Főorvos úr !
Valaki mondta, hogy a köszönet és a hála legjobb módja, ha jó hírét keltjük a kórháznak és az ott dolgozóknak ! Na, én ezt teszem .
Dr. Turchányi Béla főorvos úr, egy az országban is ritka, de az egri Markhot Ferenc kórházban első, soha nem végzett, bonyolult műtéttel mentette meg a lábam.
Csak címszavakban: ugrócsont, bakteriális fertőzés, csontgyulladás, csontcement, antibakteriális távtartó .
(Ez így olvasva is borzasztó, megélni meg egyenesen tragédia volt.)
Főorvos urat hivatását alázattal végző, szerény, betegeit mindenről tájékoztató, a gyógyuláshoz okos tanácsokat adó EMBER-nek ismertem meg!
Igazságtalan lenne csak Főorvos urat dicsérni.
Szólni kell a Mátrixon és a Traumatológián gyógyító orvosokról, nővérkékről és a Rendelőintézet Traumatológiai szakrendelésen dolgozókról.
Hálával tartozom mindenkinek, aki egy biztató szóval, egy simogatással, Egy mosollyal azon volt, hogy rossz napjaimon kihúzzon a béka talpa (vagy más testrésze) alól .
Főorvos úr !
Köszönöm! 1000x köszönöm azt amit értem tett! Köszönöm, hogy a kontrollokon kis történeteivel, anekdotáival oldotta a félszemet!
Köszönöm, hogy számomra is érthetően, nagy türelemmel válaszolt mind az 599 kérdésemre!
Néha úgy éreztem, hálából meg kellene ölelnem Főorvos urat! De az ember (pláne ha asszony) csak úgy nem ölelgethet egy Főorvost.
Vagy igen? (ez volt a 600. kérdésem)
Hálával és köszönettel: Vincze Sándorné
Tisztelt Főigazgató Úr !
A mai napon többször beszéltem intézményükkel, mivel édesapám rheumatológia vizsgálatát kellett intéznem.
Örömmel tapasztaltam, hogy a titkárságon dolgozó hölgy és a kartonozóban lévő munkatársak is rendkívül udvariasan és maximális empátiával foglalkoztak velem.
Jó volt ezt tapasztalni!
Fáradozásukat köszönöm!
Tisztelettel: Nagy Ferenc (egy nagyon kritikus állampolgár)
Férjem Radnai Szabolcs február 09-én rosszul lett, a mentő az SBO-ra vitte. A vizsgálatok és eredmények után az Urológiai Osztályra került. Különböző infúziós és gyógyszeres kezeléseket kapott, állapota nem volt jó, majd Dr. Mansour Basel főorvos úr nagyon emberien közölte a fennálló és várható dolgokat. A férjemet Dr. Monyók Ádám doktor úr altatással megműtötte.
Szeretném elmondani, hogy az osztályon dolgozók maximális kedvessége, szolgálatkészsége, az ott uralkodó rend és tisztaság példamutató.Mindig minden tiszta volt, a férjem is, meg is etették.
Meg szeretném köszönni a főorvos úr, a műtőorvos úr odaadó, kedves munkáját, ami példaszerű, nagyon hálásak vagyunk. Dr. Mansour Bassel főorvos úr szedte ki a varratokat. Kedvesen, vigasztalóan beszélt. Bassel főorvos úr osztálya példás, nagyon-nagyon szépen köszönjük. A nővérek mind felsőfokon törődtek a betegekkel.
Nagyon szépen köszönjük, idős korunkra való tekintettel, sokat jelentett a megnyugtató betegellátás.
A férjem otthon lábadozik, ő is, és én is köszönetünket fejezzük ki.
Radnai Szabolcs 86 év
Radnai Szabolcsné 81 év
Tisztelt Főigazgató úr, Orvos igazgató úr, vezetőség!
Fazekas Tamás vagyok, ez év Március 13.-án a Fül-orr-gégészeti osztályon orrpolip műtéten estem át. Fenntartással (mint kiderült alaptalanul) döntöttem az egri Fül-orr-gégészeti osztály mellett. Mert korábbról 90-es években történt orrpolip műtétjeimről rossz emlékeim maradtak. Ennyit rólam.
A mostani beavatkozást Dr. Rácz Tamás Osztályvezető főorvos úr, és csapata végezte, kik emberség, és profizmus területén is példa értékűen bizonyítottak. Tisztelet nekik!
A betegfelvételtől kezdődően mindenki bemutatkozott, a betegszállítótól, az aneszteziológus orvosig. Elmondták, hogy mit csinálnak, mi történik velem, ez bizalmat ébresztett, és biztonság érzetett keltett bennem.
Beavatkozást követően felébredtem fájdalom nélkül, szinte már-már jól érezve magam. A családom is megrökönyödött azon, hogy milyen jó állapotban vagyok, a korábbi műtétjeimhez képest. Az osztályon fekve tapasztaltam a nővérek, orvosok emberségét, kedvességét és szakmai felkészültségét
Lehet, hogy vannak szebb, jobban felszerelt kórházak, osztályok, de az itt dolgozók, vezetéssel egy csapatott alkotva minden hiányosságot kiküszöbölnek, problémát megoldanak. Követve a szinte hitvallásukká vált" Markhot Ferenc Korház Tíz Parancsolat" -át. Gratulálok az eddig elért eredményeikhez, és további sok sikert kívánok.
Hálás köszönettel: Fazekas Tamás Eger 2023. 03. 15.
Tisztelt Igazgatóság! Kedves kórházi Dolgozók!
Hálás köszönetemet szeretném kifejezni a kórház mindazon munkatársainak, akik közvetlenül, vagy közvetve segítettek édesanyám szakszerű ellátásában, felépülésében.
Édesanyám - Offra Lajosné - 2023.02.07-én a délelőtti órákban otthonában rosszul lett, elájult.
Kértük a mentősök segítségét, akik nagyon rövid időn belül a helyszínre értek, agyi infarktust diagnosztizáltak nála és a kórházba szállították.
Nagyon-nagyon köszönöm nekik a gyorsaságot, az emberséget és a szakszerű ellátást!
Különböző vizsgálatokat követően édesanyám a dr. Lovász Rita által vezetett neurológiai és stroke osztályra került, ahol egy hét alatt az ott dolgozók áldozatos munkájának
köszönhetően felépült. Azóta is jól van, egyre jobban érzi magát, az ereje is kezd visszatérni!
Hálás mindazért a törődésért, gondoskodásért, amit Önöktől kapott!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek a munkáját, a hozzáértését!
További nagyon jó egészséget és hasonlóan sikeres felépüléseket kívánok a kórház munkatársainak!
Mély tisztelettel, Offra Lajos
Kedves Dr.Harcsa Eleonóra Igazgató Hölgy és Dr.Vácity József Főigazgató Úr !
Szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni a rendelőintézet dolgozóinak, akik a vérvételt levezénylik!
Sokféle véleményt hallani az egészségügyről országosan, viszont személyes tapasztalatom rég volt.
Egészséges emberként jópár éve jártam az Intézetben, de ma idős Édesapámat vittem vérvételre.
Csupa pozitív élményem volt, ami arra sarkallt,hogy ezt Önöknek is megírjam, jelezzem és megköszönjem.
Annak ellenére,hogy 20 fő volt előttünk nagyon gyorsan, precízen, békésen és hatékonyan zajlott az egész folyamat.
A portán, a regisztrációs pultnál és a vérvételen is kedves, emberséges, szakértő kollégáikkal találkoztunk.
Erőt, kitartást és egészséget kívánok minden kedves kollégájunknak!
Ha valamilyen módon tehetik, kérem jutassák el Hozzájuk is megelégedettségünket.
Még egyszer köszönet a munkájukért!
Minden jót kívánok!
Nyilas Nancy
Dr. Vácity József Főigazgató Úr !
A nevem Ing. Eva Kitova. 2023.január 3-án felvételre kerültem a traumatológiái osztályra láb és kéz töréssel amit még az nap meg is műtöttek Köszönetet szeretnék nyilvánítani Dr. Turcsányi orvos úrnak az alázatos és kiváló munkájához az egész trauma osztálynak és a Műtő összes dolgozójának.
A trauma osztályon minden egyes nővér kedves figyelmes és segítőkész volt a műtőben az előkészítőben a nővér szintén nagyon kedves és segítőkész volt az altatóorvos mint emberilegmint szakmailag példás Magatartást tanúsított sajnos név szerint nem tudom felsorolni őket de ön biztos vagyok benne hogy tudja hogy aznap kik dolgoztak és tudni fogja a neveket.
Legyen büszke főigazgató úr hogy ilyen munkatársai vannak mert csak a jó hírét keltik az ön kórházának.
Még egyszer köszönöm a segítséget és remélem hogy nagyon sok ember még így gondolja az egri kórházban ahogy én tapasztaltam.
Ing. Eva Kitova Kassa
Tisztelt Vezetőség!
Édesanyámat, Demeter Ibolyát december 29-e éjszaka szívpanaszokkal mentő vitte az Önök kórházának sürgősségi osztályára.
Édesanyám - későn diagnosztizált - született szívelégtelensége miatt elég sokat járta a kórházakat.
Székelyföldi lakosként és román állampolgárként a romániai egészségügyi rendszert ismeri (államit és magánt egyaránt).
Ma délelőtt annyit mondott nekem, hogy megélt 72 esztendőt, de életében először érezte úgy egy kórházban, hogy nem nyűg,
hanem megmentendő élet. (Pár évvel ezelőtt a kisfiammal kellett ugyancsak szilveszterkor sürgősségire rohannunk,
akkor is az egri kórházban kötöttünk ki, mert az van a legközelebb a mátrai házunkhoz.
A feleségem tapasztalatai ugyanezek voltak.)
Hálásan köszönöm ezt az emberséges, figyelemmel teli hozzáállást. Hál Istennek nincs nagy tapasztalatom
a kórházi viszonyokról Magyarország-szerte, de látatlanban megkockáztatom, hogy az
Önök intézményében tetten érhető hozzáállás példaértékű.
Köszönetem jeléül szeretném meghívni a sürgősségi és kardiológiai osztály orvosait és ápolóit a
Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 2023. január 13-án nyíló új állandó Petőfi-kiállítására.
Kérném szépen tehát annak az illetékesnek az elérhetőségét, akivel a rendezvényszervező kollégáim
tisztázni tudják a részleteket (hány ingyenjegyet mikorra küldhetünk).
Ismételten köszönöm a munkájukat.
Kiemelt nagyrabecsüléssel,
Demeter Szilárd
főigazgató
Petőfi Irodalmi Múzeum
www.pim.hu
Az eredeti levél itt olvasható: koszonet_20230215
Az alábbi linken olvasható Földi Sándor köszönőlevele : koszonet_20221223
Tisztelettel üdvözlöm a kórház igazgatóját!
Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Tóth Eszter Viktória doktornőnek és csapatának a 2022.11.07. napján elvégzett műtét alatt és után a munkájukhoz való hozzáállásért.
Köszönök minden támogatást a doktornőnek!
Minden betegnek ilyen gyógyító kezet és hozzáállást kívánok!
A kórház dolgozóinak sok erőt,kitartást és jó egészséget kíván
hálás köszönettel : Salga István Józsefné
Dr. Vácity József Főigazgató Úr !
Van Bokhoven Mónika vagyok 2022. október 24-én felvételre kerültem a traumatológiára orsócsont töréssel amit 24-én meg is műtöttek Dr. Mata Sándor és Dr. Papp Sándor főorvos úr. Köszönetet szeretnék nyilvánítani az alázatos és kiváló munkájukhoz az egész trauma osztálynak és a kilences Műtő összes dolgozójának.
A trauma osztályon minden egyes nővér kedves figyelmes és segítőkész volt a műtőben az előkészítőben a nővér szintén nagyon kedves és segítőkész volt az altatóorvos mint emberileg
mint szakmailag példás Magatartást tanúsított sajnos név szerint nem tudom felsorolni őket de ön biztos vagyok benne hogy tudja hogy aznap kik dolgoztak és tudni fogja a neveket.
Legyen büszke főigazgató úr hogy ilyen munkatársai vannak mert csak a jó hírét keltik az ön kórházának.
Még egyszer köszönöm a segítséget és remélem hogy nagyon sok ember még így gondolja az egri kórházban ahogy én tapasztaltam.
Üdvözlettel : van Bokhoven Mónika
Tisztelt Markhot Ferenc Kórház!
Szeretném kifejezni mélységes hálámat a Mezőkövesdi Krónikus Belgyógyászati Osztály dolgozói felé.
Kada Róbertné osztályvezető főnővér és a 2. emeleten dolgozó összes nővér emberséges munkája nagyban hozzájárult
a 83 éves Édesanyám utolsó heteinek a jobbá tételéhez.
Az odaadó figyelem és a folyamatos tájékoztatás az állapotáról olyan humánus viselkedésről és szaktudásról mutatott példát amit szívesen látnék más osztályokon is.
Kedvességük és figyelmességük sokat segített e nagy lelki teher elviselésében.
Mindent megtettek az állapota javulása érdekében, amikor a szervezete feladni kívánta a küzdelmet, segítették a az utolsó napjait békéssé és fájdalommentessé tenni.
Minden ott dolgozó szakember felé köszönettel tartozom.
Remélem munkájuk példaként működhet az egészségügyben dolgozó kollégák felé.
Tisztelettel : Korpás Éva
Tisztelt Dr Papp Sándor főorvos Úr!
Az ön kollégája Dr Turchányi Béla főorvos operálta édesanyámat
Kléber Jenő Làszlónét, ez év Július 16- án a jobb keze középső ujját.
Három napig volt önöknél a kórházban ahonnan jó érzésekkel távozott.
Ezen az úton megköszönöm önnek és osztályának azt a sok orvosi
segítséget,odaadást,tudást,hozzáállást,szívességet,respektet,
amit önök adtak Anyámnak!
Èn 52 éve élek Németországban, de ezeket a
szolgáltatásokat,érzéseket csak ritkán tapasztaltam, de ha igen,
csak azért mert privát biztosításom van ès havonta 704 Eurót =284.000 Ft-ot fizetek.
Ezek után én nagyon büszke vagyok önökre
Egerre/Magyarországra,mert önök így dolgoznak!
Tisztelettel Kléber László
Berlin.
Tisztelt Titkárság!
Engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki a Mezőkövesdi Krónikus Belgyógyászat minden dolgozójának! Doktor Úrnak, a Főnővérnek, a nővéreknek, a technikai dolgozóknak, a gazdasági részen szorgoskodóknak és mindazoknak, akiket a felsorolásból kihagytam!
Édesanyám, Bóta Antalné több mint két hónapot töltött az osztályon.
Példaértékű törődésben, gondoskodásban volt része. Gyakran látogattuk, mindig friss hálóingben, ágyneműben találtuk, ő maga is sokszor emlegette, hogy milyen jó helye van.
Szemmel látható volt, hogy a dolgozók nem csupán kollégák, csapatként működnek.
Szívünkben mély a fájdalom, hiszen édesanyánkat elvesztettük. De mellette ott a hála és a köszönet, amely ennek a CSAPATNAK jár!
Kérem, tolmácsolják feléjük jó kívánságunkat!
Üdvözlettel : Bóta Ágnes
Tisztelt Dr.Vácity József igazgató Úr!
Szeretnék gratulálni a kórház sebészeti osztályához. Június13-27-ig feküdtem az osztályon, nagy műtétem volt.
Sokan mondták hogy ne Egerben műttessem meg magam,de én azt mondtam mindig itt műtöttek és nem érdekelt hogy ki mit mond.
És igazam lett! Le a kalappal az orvosok előtt,az ápolók előtt!
Fáradságot nem lehetett látni rajtuk,mindig kedvesek szolgálatkészek,és türelmesek voltak a betegekkel.
Az osztály szép tiszta,rend volt mindig.
Más osztályon nem tudom mi a helyzet, de ez az osztály előtt le a kalappal és a vezetői előtt is!
Tisztelettel : Szaniszló Csabáné
Tisztelt Dr. Turchányi Béla, Invazív Mátrix Osztály Traumatológia-Ortopédia Traumatológiai profil vezető főorvos Úr!
2022. február 16-án szenvedtem esés következtében Tossy III. fokú Ac ficamot, amit osztályukon március 1-én operáltak meg. Jelenleg gyógytornára járok, felépülésem jól halad.
Ezúton szeretném megköszönni munkájukat, amit gyógyulásom érdekében végeztek. Az orvosokra, az ápoló személyzetre, a műtősökre és a szakrendelésen dolgozó kollégáikra is hálával gondolok vissza. Bár a műtét miatt előzetesen félelem volt bennem, de az önök által tanúsított emberi bánásmódnak köszönhetően igazából jó élményekkel tértem vissza a kórházból.
Engedje meg, hogy külön köszönetet mondjak operáló orvosomnak Dr. Bajka Szabolcsnak is.
Osztályukon néhány napot eltöltve láttam feszített munkájukat, amit folyamatosan végeznek a betegek érdekében.
Ehhez további kitartást és sikereket kívánok!
Köszönettel : Faragó Dániel
Tisztelt Ápolási Igazgató Asszony!
2022. március 28-án műtöttek a Nőgyógyászati Osztályon, és olyan várakozáson felüli pozitív élményben volt részem, hogy feltétlenül szeretném jelezni Önnek, és kifejezni hálámat és köszönetemet az osztály dolgozóinak. Azt eddig is tudtam, hogy szakmailag kifogástalan a kórházi ellátás, de ez a bánásmód igazán meglepően kellemes volt. A betegfelvételtől a hazabocsátásig kivétel nélkül mindenki (mindenki! az orvosok, ápolók, a műtőssegéd, a takarítónő...) bemutatkozott, kedves, türelmes és segítőkész volt, minden információval elláttak, megteremtették a nyugodt körülményeket, biztonságérzetet. A doktor úr pontosan elmagyarázta, mi fog történni a műtétnél és mire lehet számítani utána, többször is benézett a kórházi tartózkodás alatt, hogy minden rendben van-e, és rendkívül kedves és abszolút biztonságot nyújtó volt. A műtőssegéd kifejezetten udvariasan ügyelt a méltóságomra, az aneszteziológusok a magabiztos hozzáértésen túl még viccesek is voltak, magam sem hittem el, hogy én, aki rettegtem az altatástól, jókedvűen feküdtem a műtőasztalon, annak biztos tudatában, hogy itt velem semmi baj nem történhet, jó kezekben vagyok (még minden gyógyszerezés nélkül ;) ).
Pszichológusként elképesztőnek tartom, ahogyan a pozitív szuggesztív kommunikációt ilyen értőn alkalmazta mindenki a kórházban, fáradhatatlanul vidáman és kedvesen, pedig bizonyára nem egyszerű mostanában egy kórházban az élet.
Az ősszel édesapámat műtötték az Urológián, ahol ugyanezt a kedves hozzáállást tapasztaltuk a professzionalizmus mellett.
Munkájukhoz jó egészséget, jó körülményeket kívánok, szeretettel:Héjja-Nagy Katalin
Tisztelt Főigazgató Úr!
Nagyon kellemesen csalódtam az intézményben.
Édesapám a fül-orr-gégészeti osztályra került be.
Az osztályvezető főorvos Rácz Tamás maximális figyelemmel, tisztelettel és türelemmel viseltetett iránta.
A beavatkozás sikeres volt.
Az osztályon dolgozó nővérekről is elismerően tudok nyilatkozni.
Segítettek édesapámnak mindenben. Munkájukat lelkiismeretesen végezték.
Köszönettel és tisztelettel: Elek Ilona Anna
Tisztelt Markhot Ferenc Kórház!
2 hete született a kislányom a kórházban császármetszéssel.
Levelemet azért írom, mert szeretném megköszönni mindenkinek az áldozatos munkáját!
Az összes orvos, műtős segéd, ápoló, szülésznő, beteghordó, csecsemős nővér, gyermekorvos,
védőnő, anyakönyvvezető, takarító néni ? elképesztő kedvességről és emberségről tett
tanúbizonyságot minden nap, amíg a kórházban tartózkodtunk a kislányommal.
Sajnos név szerint nem tudom megnevezni őket, de ez lehet, hogy nem is baj,
mivel kivétel nélkül kedves volt mindenki, pedig tényleg rengeteget dolgoznak, tesznek a betegekért.
Ez rettentően megkönnyítette számomra az ott töltött, egyébként fájdalmas és nehéz napokat.
Sajnos ma délelőtt meg kellett látogatnom az SBO-t is, és ugyanilyen pozitív tapasztalatom volt
az ott dolgozó orovosokkal, ápolókkal, beteghordókkal kapcsolatban.
Még egyszer nagyon köszönöm a kedvességet, emberséget, amit kaptunk az elmúlt hetekben
a kórházban a családommal.
Hálával gondolok Önökre!
Tisztelettel: Agócs Laura